Nem túl kellemes falatok
Cicák és a táplálékallergia

Akárcsak az embereknél, a kis kedvenceinknél is előfordulhat allergiás megbetegedés. Velünk ellentétben azonban a cicák nem tudják szóval jelezni, ha baj van, éppen ezért nagyon fontos, hogy ügyeljünk a táplálkozásukra. Egyes ételek ugyanis komoly problémát okozhatnak.

cica_blog.jpg

Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója valamely anyagra, amely normális körülmények között semmilyen választ nem váltana ki a szervezetből. Amennyiben valamilyen táplálék-összetevő, vagy az eledel alapanyaga vált ki kóros reakciót, akkor táplálékallergiáról beszélhetünk. A macskák a legtöbb esetben a halra, a különböző tejtermékekre, a marhahúsra, de akár a csirkehúsra is érzékenyek lehetnek.

Az allergia előfordulása

A macskáknak kb. a 10%-a érintett, tehát nagyjából minden tizedik esetben előfordulhat allergiás betegség. Ez a hím és a nőstény állatok között azonos arányban fordul elő, tehát egyik vagy másik sem tekinthető fokozottan veszélyeztetettnek. Szintén nincs kiemelkedően kockázatos életkor sem, a cicák esetében a 6 hónapostól egészen 12 éves korig jelentkezhetnek a tünetek.

De mik a figyelmeztető jelek?

A macskák esetében a táplálékallergia igen különböző formákban jelentkezhet, és ezek ráadásul igen eltérőek más négylábúakhoz, például a kutyákhoz képest. Éppen ezért nem mindig könnyű észre venni a tüneteket.

Bizonyos esetekben az ételallergia erős viszketés kíséretében jelentkezik – ez kiterjedhet a teljes testfelületre, de korlátozódhat a feji és nyaki részekre.

A cicák testén megjelenhetnek kis pörkösödő csomók, amit miliáris dermatitisznek nevezünk. Ez a legtöbb esetben szemmel alig látható, azonban jól kitapintható. Jellemzően erős viszketés kíséri, valamint szőrritkulás is jelentkezhet.

Szemmel könnyebben észrevehető probléma a szőrhullás és a nedvező bőrgyulladás.

Az ételallergia tünetekén jelentkezhet továbbá eozinofil granulóma. Leggyakrabban a felső ajkakon alakul ki ez a fekély, de az elváltozás más testtájon is jelentkezhet. Ez nem viszket, azonban komoly fájdalmat okozhat az állatnak.

Mindezek mellett a kényszeres tisztálkodás, a gyengeség, az indokolatlan agresszivitás és a fülgyulladás is lehet intő jel.

Mi a teendő?

A táplálékallergia bőrteszt segítségével, valamint vérvizsgálattal állapítható meg. A kezelésére sajnos nincs konkrét gyógykészítmény, a cicák számára a diéta vagy a hypoallergén tápok biztosíthatják az egészséges mindennapokat. Minden esetben érdemes felkeresni az állatorvost, aki segít megtalálni a lehető legjobb megoldást.

A bejegyzés trackback címe:

https://petissimo.blog.hu/api/trackback/id/tr1913623616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövess a Facebookon!

A Petissimo-ról!

A Petissimo.hu (korábban Webkutya.hu) Magyarország piacvezető állateledelekkel és kiegészítőkkel foglalkozó webáruháza, ahol jelentős kedvezményekkel, különleges ajánlatokkal és a kedvező árakon túl, törzsvásárlói engedménnyel is hozzájuthatsz kedvenced által preferált prémium márkákhoz.

süti beállítások módosítása